Nem a pénz döntött: egyetlen mondat kellett, hogy a BL-győztes klasszis Magyarországra igazoljon

2024. december 10. 14:38

Pedig mehetett volna az arabokhoz is.

2024. december 10. 14:38

Mint arról beszámoltunk, igaznak bizonyultak a pletykák, aláírta szerződését a bajnoki címvédő Ferencváros együtteséhez a Liverpoollal Bajnokok Ligája-győztes labdarúgó, Naby Keita.

Ezt is ajánljuk a témában

Az 58-szoros guineai válogatott középpályás a BL-cím mellett korábban angol bajnok is lett a Vörösökkel, most egy évre kölcsönben, vételi opcióval érkezik az Üllői útra. A hivatalos bejelentés után az M4 Sportnak nyilatkozva Keita rámutatott, mi tette vonzóvá a zöld-fehérek ajánlatát.

„Boldog vagyok, hogy a Ferencvároshoz igazoltam, egy olyan bajnokságba, amely folyamatosan fejlődik. Számomra most az a legfontosabb, hogy ismét tétmérkőzéseken lépjek pályára és azért igazoltam ide, hogy kiharcoljuk a BL-szereplést” – jelentette ki az afrikai játékos, majd így folytatta:

Nem mentem el pénzért Szaúd-Arábiába, ennek a részleteibe most nem kezdhetek bele, de én futballozni akartam.

Nagyon szeretem a labdarúgást, ezért választottam a Werdert, ahol aztán nem úgy alakult, ahogyan reméltem, de a mi foglalkozásunk ilyen. Ezt magunk mögött kell hagyni, csak előre szabad tekinteni, és abban mindenki biztos lehet, mindent megteszek annak érdekében, hogy ez az egész működjön.”

Keita az interjúban arról is mesélt, hogyan győzte meg a Brémába utazó Hajnal Tamás, majd Kubatov Gábor, végül Pascal Jansen, hogy Budapestre igazoljon.

A legfontosabb az volt, hogy mi nem csak egy csapat, hanem család is vagyunk.

Ez adott igazán nagy lökést, hogy a Ferencvároshoz akarjak szerződni” – fogalmazott Keita.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: fradi.hu

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
oberennsinnen49
2024. december 10. 15:17
A sötét bőrű játékosok között is van ilyen is, olyan is, ne vonja kétségbe senki, amit ez a Keita mond. Természetesen ő beleéli magát, hogy ez komoly, de csak annyira, mint az, hogy akár júniusban is eshet hó. A tehetség, bőrszíntől függetlenül helyet követel magának és ez így van - LENNE! - rendjén. Magyarországon is, ha létezne az a légkör, amely a tehetségnek inspiráló, motiválóközeget teremt. Ez a lehangoló az egészben, hogy miközben a Kárpát-medencében száz számra (magas szinten) és ezer számra (alacsony szinten) elvesznek a fiatalok, és a helyükre idegen "anyag" érkezik, akikre mutogatva el lehet hinteni: a magyar futball jól működik. Újpest (Dózsa): Te ne merd ezt az utat járni, ha jót akarsz! Hajrá, Lilák!
véna
2024. december 10. 15:17
Vagy tele lett a töke a szivárványos lózungokkal.
thestatham20
2024. december 10. 15:02
A legfontosabb az volt, hogy mi nem csak egy csapat, hanem család is vagyunk. Hazudtak...
Pernahajder
2024. december 10. 14:50
"Nem a pénz döntött: egyetlen mondat kellett, hogy a BL-győztes klasszis Magyarországra igazoljon" Ez a medzsik mondat imígyen hangzott : A szurkolóink imádják a négereket! No de komolyan, a csávó csak VOLT klasszis, de lehet hogy nem is volt az, annyit tudni róla jelenleg, hogy tud ülni. Ennyi elég is ide, már sztár valaki?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!